Program 2023ProgramfüzetPártolói tagság/bérlet/jegyRólunkInfóGalériaHUG 2022HUG 2021HUG 2020HUG 2019Játék
ENG

Az Utazás, mint Tanító

Mészáros Dániel , Császár Adrienn

Péntek, 2022. Július 29.

Ölelővölgy

Megannyi szeretett Medicinánk közül, most az Utazást szeretnénk bemutatni Nektek, mint egy mélyreható önfejlesztő és öngyógyító lehetőséget. Azzal, hogy a külső világban bizalommal merünk elindulni ismeretlen tájakra, elvárások, tervek, szervezettség, célok nélkül, felfedezhetjük saját belső világunk rejtett rétegeit. Programjainkat is úgy tartjuk, ahogy utazunk: átadjuk magunkat magasabb rendű minőségeink általi vezettetésnek. Akik jártak már nálunk szakrális túráinkon, rapé vagy kakaó szertartáson, táboraink egyikében, tudják: szeretünk a meglepetés erejével dolgozni, valamint azzal az energiával áramolni, amit az adott térben és időben jelen lévő résztvevőkkel közösen alakítunk ki. Előadásunk emiatt rendhagyó (hű nevünkhöz: M.A.D. era, FOOL OF LIFE), nem is igazán előadás, sokkal inkább egy interaktív találkozás: mesélünk, olykor izgalmas gyakorlatok jelennek meg, van, hogy mexikói/perui ízeket kóstolunk vagy éppen füstölőkkel és énekkel, zenével kísért közös útra indulunk lehunyt szemeink mögött. Bízunk abban, hogy a találkozás végén mindannyian úgy érezzük majd, hogy valamivel könnyedebbek, játékosabbak, emelkedettebbek lettünk.

Időtartalom: 1,5 óra.. Maximális létszám: 42 fő

Workshop tartók: M.A.D. era, FOOL OF LIFE, Császár Adrienn és Mészáros Dániel

https://www.facebook.com/maderafooloflife

Még több az előadóról